De mi van akkor, ha nem a gyerekünkkel van a baj, hanem az elvárásainkkal?

A társadalom azt sugallja, hogy az éjszakai ébredés a „csecsemők dolga”, és egy totyogónak már tudnia kellene egyhuzamban aludni. Ezzel szemben a valóság az, hogy az éjszakai ébredések 2-3 éves korig (vagy tovább is) teljesen normálisak lehetnek. Ez nem azért van, mert szülőként „rossz szokásokat” alakítottunk ki, hanem mert a totyogókor az emberi fejlődés egyik legintenzívebb időszaka.

A kognitív „robbanás”

Ebben az életkorban a gyermekek agya hihetetlen sebességgel fejlődik. Kezdenek összefüggéseket érteni, fejlődik a beszédük, és megjelenik az én-tudat. Ez a hatalmas mentális munka nem áll le éjszaka sem. Az agyuk alvás közben dolgozza fel az új információkat, ami gyakori felszínes alváshoz és ébredésekhez vezethet.

A szeparációs szorongás csúcsa

Sokan azt hiszik, a szeparációs szorongás az első életévben lecseng, de jó, ha tudjuk, hogy 18 hónapos kor körül érkezik egy újabb, gyakran intenzívebb hullám. Nem is beszélve az intézménykezdéshez vagy egy kistestvér születéséhez kapcsolódó változásokról. A totyogó már pontosan tudja, hogy ha becsukod az ajtót, te egy másik szobában vagy. Az éjszakai ébredés nála nem manipuláció, hanem egyfajta „biztonsági ellenőrzés”: Itt vagy még? Számíthatok rád?

Fizikai változások és fogzás

A rágófogak megjelenése sokkal fájdalmasabb lehet, mint az első metszőfogaké. Emellett a motoros fejlődés (futás, mászás, ugrálás) miatt a gyermekek teste éjszaka is „gyakorol”, ami gyakori mocorgáshoz és ébredéshez vezet.

Miért lehet félrevezető az alvástréning ígérete?

Amikor a szülők kimerültek, a piac azonnal kínálja az alvástréning különböző formáit. Bár ezek rövid távon eredményt hozhatnak a gyermek „elcsendesítésével”, valójában nem tanítják meg a gyermeket aludni – csupán megtanulja, hogy hiába jelez, nem érkezik válasz.

Az alvástréning során alkalmazott módszerek (például a kontrollált sírás) célja az, hogy a gyermek abbahagyja a jelzést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem ébred fel, csupán megtanulja, hogy a segítségkérésére nem érkezik válasz. Ezzel szemben a válaszkész attitűd a biztonságos kötődést erősíti, ami hosszú távon a valóban nyugodt alvás alapfeltétele.

Hogyan támogathatjuk a totyogók alvását?

Ahelyett, hogy gyerkőcünket próbálnánk „megjavítani”, érdemes a környezeten és a nappali rutinon változtatni:

• Szenzoros szükségletek kielégítése: Biztosítsunk rengeteg ingerforrást napközben: friss levegőt, sok-sok testmozgást, különböző textúrákat, társas érintkezést. Ha az „ingeréhségét” nappal kielégítjük, az idegrendszer könnyebben hangolódik az alvásra.
• Alvási nyomás növelése: Ne ragaszkodjunk a túl korai lefektetéshez, ha a gyerkőcünk nem mutatja az álmosság jeleit. A biológiai alvásigény egyénenként eltérő.
• A szülői közelség elfogadása: Ha elfogadjuk, hogy a totyogónknak szüksége van a közelségünkre a megnyugváshoz, csökken bennünk a feszültség, ami paradox módon az egész család alvását nyugodtabbá teszi.

Hogyan tovább?

Tudjuk, hogy az elmélet (miszerint ez „normális”) nem segít a hajnali 3-as kimerültségen. De van középút az éjszakázás és a sírni hagyós alvástréning között!

Ha szeretnél mélyebbre ásni és gyakorlatias, válaszkész eszközöket kapni, várunk a Totyogók alvása workshopunkon!

Mit tanulunk a workshopon?

• Miért „romlik el” az alvás bizonyos életkorokban, helyzetekben? Megértjük a biológiai hátteret.
• Nappali alvások és átállások: Hogyan kezeljük, ha elmarad a délutáni alvás?
• Éjszakai elválasztás: Hogyan csökkentsük az ébredések számát szelíden, a kötődés sérülése nélkül?
• Szenzoros igények: Hogyan segíthet a napközbeni ingerek optimalizálása a jobb éjszakákért?

A workshopunkon nem tréningmódszereket tanítunk, hanem segítünk megérteni a gyermeked egyéni igényeit, hogy az esték újra a békés kapcsolódásról szólhassanak.

Kattints ide és jelentkezz a Totyogók alvása workshopra!

Sok szülő érzi úgy, hogy az esti (és kisebbeknél a délutáni) altatás valamiért újra és újra elakad. Gyerkőcünk fáradtnak tűnik, mégsem tud megnyugodni, tiltakozik az elalvás ellen, vagy csak hosszú idő után, sok segítséggel alszik el. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy „rosszul csinálunk valamit”, pedig az altatási nehézségek mögött nagyon gyakran érthető, fejlődésből fakadó okok állnak.

Az alvás nem egy gomb, amit megnyomunk – pedig milyen jó lenne! – hanem egy befelé fordult, nyugodt idegrendszeri állapot.

Nézzük, mi minden állhat a háttérben, amikor nem tudunk elaltatni egy babát, kisgyereket!

Amikor még nincs meg az alváshoz szükséges „készenlét”

Az egyik leggyakoribb ok az, hogy még nem épült fel megfelelő mértékben az alvásnyomás. Ha a gyermeket túl korán próbáljuk elaltatni, a teste és idegrendszere egyszerűen nincs még készen az alvásra. Ilyenkor gyakori a forgolódás, tiltakozás, felpörgés – nem azért, mert nem akar aludni, hanem mert biológiailag még nem tud.

Ez különösen gyakran fordul elő akkor, amikor az órához vagy egy merev napirendhez igazítjuk az altatást, és kevésbé figyelünk a gyermek aktuális jelzéseire. Az ásítás, a tekintet elrévedése, a mozgás lassulása sokkal megbízhatóbb kapaszkodók, mint egy előre meghatározott időpont. Emellett az alvásnyomás nem „csak” időzítés kérdése: kulcsfontosságú az is, hogy milyen és mennyi aktivitás történt az adott ébrenléti ablakban és az egész napban!

Érzelmileg terhelt időszakokban az alvás is sérülékenyebb

A kisgyermekek idegrendszere rendkívül érzékenyen reagál a változásokra. Bölcsőde- vagy óvodakezdés, kistestvér születése, költözés, hosszabb távollét – ezek mind olyan helyzetek, amelyek átmenetileg megingathatják a biztonságérzetet. Ilyenkor teljesen természetes, ha az elalvás nehezebbé válik, vagy a gyermek több közelséget igényel az altatáshoz és az alváshoz.

Az alvás ebben az értelemben nem „romlik el”, hanem jelzi, hogy a gyermeknek több támogatásra van szüksége az érzelmi feldolgozáshoz.

A szeparáció az esti órákban különösen nehéz lehet

Az elalvás egyben elválás is: elválás az ébrenléttől, a kapcsolódástól, a szülő aktív jelenlététől. Sok gyermek számára ez feszültséget kelt, különösen azokban az életkorokban, amikor a szeparációs szorongás természetes fejlődési szakasz.

Ilyenkor gyakran nem az altatás „technikáján” múlik a nehézség, hanem azon, hogy a gyermek idegrendszere mennyire érzi magát biztonságban az elengedéshez. A közelség, a kiszámíthatóság és a lassú átmenetek ilyenkor kulcsszerepet kapnak.

És ezt még tovább árnyalja gyermekünk temperamentuma is, hiszen:

Nem minden altatási módszer illik minden gyermekhez

Gyakran találkozunk olyan elvárásokkal, amelyek nem feltétlenül reálisak az adott életkorban vagy temperamentumnál. Vannak gyerekek, akiknek hosszabb ideig van szükségük testi közelségre, segítségre az elalváshoz – ez nem „rossz szokás”, hanem idegrendszeri sajátosság.

Az elalvás képessége fokozatosan érik, és nem gyorsítható fel különféle „egy kaptafára épülő” módszerekkel. Amikor az altatás túl nagy elvárást támaszt a gyermek aktuális fejlettségéhez képest, az gyakran ellenállást és feszültséget szül.

A szülő állapota is része az altatásnak

A gyermek idegrendszere a szülő idegrendszeréhez igazodik. Ha a felnőtt feszült, siet, vagy belül már a „vajon ma sikerül-e?” kérdéssel érkezik meg az altatáshoz, azt a gyermek nagyon pontosan érzékeli. Ez nem hibáztatás – hanem fontos felismerés. 100-ból 99 szülő (eskü 1 valaki mondta, hogy a férje sosem…) feszültté válik a végeláthatatlan altatásoktól, úgyhogy mi veled vagyunk!

Az altatás nemcsak a gyermek megnyugvásáról szól, hanem a kapcsolódás minőségéről is.

Amikor félreértelmezzük a jelzéseket

Kisebb babáknál gyakori, hogy babánk máshoz kapcsolódó jelzéseit már alvásjelként értelmezzük, pedig a gyermeknek még egy kis aktív feldolgozásra lenne szüksége. Ilyenkor az altatás inkább megakasztja, mint segíti a megnyugvást. Például nagyon gyakori, hogy babánk csak unatkozik, szeretne mást csinálni, mi pedig altatni kezdjük… Csoda, ha elkezd tiltakozni?

A túl szigorú struktúra sokszor többet árt, mint használ

A napirend fontos kapaszkodó lehet, de ha nem hagy teret az egyéni különbségeknek és a mindennapi változásoknak, könnyen – elsősorban belső – konfliktusforrássá válik. Ráadásul nemcsak a különböző gyerekek között lehetnek jelentős eltérések! Egyazon gyermeknek is változhatnak az ébrenléti ablakai a különböző napokon (és egy adott napon belül is).

Ha szeretnéd érteni, mi zajlik a háttérben

Az altatási nehézségek ritkán oldhatók meg egyetlen tanáccsal. Sokkal inkább arról van szó, hogy megértsük a gyermekünk jelzéseit, idegrendszeri működését és azt, hogyan tudunk ehhez kapcsolódni.

A Gyakori nehézségek workshopon ezekkel a helyzetekkel is foglalkozunk:
– miért nehéz az elalvás bizonyos élethelyzetekben
– mit jelez az ellenállás, a sírás vagy az esti felpörgés
– és hogyan lehet az altatást kevésbé küzdelmessé tenni, anélkül hogy a gyermek szükségletei sérülnének

A workshop részleteit itt találod:
https://altassvalaszkeszen.hu/termek/gyakori-nehezsegek-workshop/

Hiszti (én mostantól a tantrumot fogom használni, mert tikkelek a hiszti szótól is), avagy amikor ledobja gyermeked az ékszíjat: anyagyereide, 2 mp múlva neeeeegyereideeeee (true story, manapság #életem), dühkitörések, csapkodás, veszélyes viselkedés, ellenszegülés BÁRMI ellen, és sorolhatnánk. Egy szóval, amikor a skála különböző fokán jelzi a pici, hogy valami nem oké, de látványosan maga sem tudja, hogy mi a nem oké, vagy tudja, csak az érzelmeit nem képes még szabályozni életkorából fakadóan.

Az első évek egyik legkellemetlenebb jelensége, amikor megérkezik a dackorszak a tantrumokkal, nem ritkán nyilvános helyen, amin nem segít a környezet lesajnáló tekintete vagy megjegyzései (meg kellene nevelni, bezzegrégennemvoltilyen és társai). Pedig – sajnos – elengedhetetlen része a fejlődésnek, az amplitúdóját és az intenzitását csak a gyermek temperamentuma szabja meg, gyakran nem a szülő (nem)nevelése vagy inkompetenciája! Ezt fontos itt hagynom. Szóval az idegrendszeri érés szerves része, a totyogó, de még egy ovis is fejletlen érzelemszabályozással rendelkezik, ellenben nagyon keresi az érzést, hogy kontrollálja az életét. Ez nyilvánvalóan lehetetlen életkorából fakadóan, és ez tantrumokban manifesztálódik.

Mi okozhatja a tantrumokat?

• Fizikai szükségletek, például éhség, szomjúság, vagy akár kakilni kell, de valamiért nem tud (például nyilvános helyen vagy intézményben nem akar) a legevidensebb és leggyakoribb okok. A totyogók olyanok, mint a hobbitok, kétszer reggeliznek például, érdemes ezt figyelembe venni, hogy a legalapvetőbb faktort kiszedjük a képletből.
• Aztán jönnek a kommunikációs okok: például nem tudja még kifejezni magát, megfogalmazni, hogy mit szeretne, ez nem csak tevékenységekhez vagy tárgyakhoz köthető, hanem érzelmi szükségletekhez is. Egy jó kis tantrum nagyjából megegyezik gyereknyelven a „figyelj rám, valamit akarok mondani, de nem is igazán tudom, hogy mit, segíts megfejteni” (hát sokszor good luck ehhez, ilyenkor jön el nálam sokszor az a pont, amikor lerogyok a gyerek mellé, hogy nem értem, hogy mit szeretnél makim, de itt vagyok)
• Aztán a határátlépésből fakadó tantrumok: az ő dolga életkorilag, hogy feszegesse a határokat. Nekünk meg az a dolgunk, hogy tartsuk azokat a határokat. Ez a kettő pedig nyilvánvalóan összeütközésben áll, a nemtetszést pedig ér jeleznie (ugye? UGYE?), mert ideális esetben olyan környezetet teremtünk neki, hogy tudja, ér és biztonságos a negatív érzelmeket is kifejezni, megélni. Nem pedig elfojtani.
• Végül beszélni kell a kiszámíthatatlan, káoszos életvitelről: ha nincsenek rutinok, biztonságot adó, előrelátható keretek, az szorongáshoz, a szorongás pedig tantrumhoz vezethet. Nyilvánvalóan nem rigid, feszes, percre beosztott és monoton napirendről beszélek, hanem ésszerűen rugalmas és a gyermek aktuális igényéhez köthető napi ritmusról.

Az, hogy a fentieknek a végeredménye túlpörgött, diszregulált állapot, majd esetlegesen tantrum lehet, alapvetően mind abból fakad, hogy az érzelemszabályozásuk, önszabályozó képességük sehol sincs még, ránk van szükségük ahhoz, hogy koreguláljuk őket, segítsünk nekik az önszabályozásban. Ehhez szükséges minimum egy darab nyugodt, szabályozott felnőtt, de erről majd később.

Szóval mi van akkor, ha a pici látványosan szétesett, és nagyjából garantált, hogy ha nem megyünk elébe, akkor jön egy jó kis tantrum: a gyermek összeszedetlen, rohangál összevissza céltalanul, mintha „megőrült” volna, folyamatosan olyan dolgot tesz, amit nem kellene, elkezdi dobálni a játékokat – azaz közelít az armageddon. Nagyon praktikus ilyen helyzetekben, ha a két alapvető érzékelési területhez nyúlsz: a vesztibuláris és a proprioceptív érzékelési területhez. Azaz jöhet a hinta, ugrálás, pörgés, reptetés, szennyesláda tologatása, dögönyözés, gyúrás, fogócska, állathangok kiadása (oroszlán, farkas praktikus, mert abba mindent bele kell adni). Olajnak tűnik a tűzre? Kicsit sem. Mindkét érzékelési terület stimulálása nagyon erős regulációs hatással rendelkezik. Természetesen egyéni, hogy a Te gyermekednél melyik lesz hatékonyabb, egyáltalán melyikre mutat kedvet, érdemes kísérletezni, de semmit nem erőltetni 

Nagyobb gyerekeknél – nem konkrétan már a tantrum közeledtével vagy benne, hanem nyugodt játékidőben – érdemes olyan játékokat is bevetni, ami fejleszti az érzelemszabályozást:

• szoborjáték: futás közben lefagyni, ha jelet adunk (lehet fogócskával is összekötni)
• sétálunk-sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk/felugrunk/tapsolunk/mindig más tevékenységgel mondani a népszerű mondókát
• álmos medve és fürge nyuszi játék: ha álmos medvék vagyunk, akkor vánszorgunk, vagy akár le is fekszünk a földre, ha fürge nyuszik vagyunk, akkor mehet a futkározás, ezt váltogatva

Ha nem csípted el időben a tantrumot (mert lesz ilyen, nem áltatlak), akkor két feladatod van, egyik megtartani a gyermeket, validálni az érzéseit, biztosítani arról, hogy ott vagy vele, megérted, a másik pedig a saját nyugalmadat megőrizni. Hogy kinek melyik megy könnyebben, az egyéni – egyik sem egyszerű feladat.

Először is: ne hagyd magára. Nem fogja megoldani maga, éretlen hozzá az idegrendszere. Ez alól kivétel, ha olyan idegállapotban vagy, hogy magad is robbansz, ilyenkor érdemes, sőt ki kell lépni a szituból, ha van rajtad kívül nyugodt felnőtt a lakásban, átadni neki a gyermeket arra a pár percre, amíg összeszeded magad (mehet a párnába ordítás/boxolás, hidegvizes arcmosás, mirelitborsó a tarkódra, bármi, ami hideg, ugyanis újraindítja a bolygóideget, ami nyugtat).

! Ne feledd: diszregulált felnőtt nem képes egy tantrumban lévő diszregulált gyermeket megnyugtatni. Ha szerencséd van és még nem pattant el az utolsó maradék idegszálad, akkor érdemes biztosítani a picit arról, hogy tudod, hogy ez neki most nagyon nehéz, megérted az érzéseit. Közben, ha határfeszegetésből fakadt a tantrum, akkor persze tartod a határokat. Felajánlhatsz ölelést, ha nem fogadja el, akkor nem az az igénye, semmi baj. A lényeg, hogy légy mellette, nyugtató hangon biztosítsd afelől, hogy ott vagy, vele vagy, élhet a felkínált megnyugvási lehetőségekkel. Működhet a terelés is, helyzet- vagy helyváltoztatás, ha vevő rá, a képernyőt nem javaslom semmiképp, csak elfedi a problémát, látszólag megnyugszik, de az érzelemszabályozásának kialakításában nem segít, sőt…

Tomboló dackorszakban lehet, hogy látszólag semmi nem fog segíteni, de hidd el, az, hogy vele vagy, hogy validálod az érzelmeit, nyugodt maradsz, igenis apró lépés számára a saját megküzdési stratégiájának kialakításához hosszútávon.

Ölelés, Encsi

Ha érzed, hogy a sok tantrum, a dackorszakos jelenségek az altatásra is hatással vannak, ezt a workshopot ajánljuk neked: Totyogók alvása