Hiszti (én mostantól a tantrumot fogom használni, mert tikkelek a hiszti szótól is), avagy amikor ledobja gyermeked az ékszíjat: anyagyereide, 2 mp múlva neeeeegyereideeeee (true story, manapság #életem), dühkitörések, csapkodás, veszélyes viselkedés, ellenszegülés BÁRMI ellen, és sorolhatnánk. Egy szóval, amikor a skála különböző fokán jelzi a pici, hogy valami nem oké, de látványosan maga sem tudja, hogy mi a nem oké, vagy tudja, csak az érzelmeit nem képes még szabályozni életkorából fakadóan.

Az első évek egyik legkellemetlenebb jelensége, amikor megérkezik a dackorszak a tantrumokkal, nem ritkán nyilvános helyen, amin nem segít a környezet lesajnáló tekintete vagy megjegyzései (meg kellene nevelni, bezzegrégennemvoltilyen és társai). Pedig – sajnos – elengedhetetlen része a fejlődésnek, az amplitúdóját és az intenzitását csak a gyermek temperamentuma szabja meg, gyakran nem a szülő (nem)nevelése vagy inkompetenciája! Ezt fontos itt hagynom. Szóval az idegrendszeri érés szerves része, a totyogó, de még egy ovis is fejletlen érzelemszabályozással rendelkezik, ellenben nagyon keresi az érzést, hogy kontrollálja az életét. Ez nyilvánvalóan lehetetlen életkorából fakadóan, és ez tantrumokban manifesztálódik.

Mi okozhatja a tantrumokat?

• Fizikai szükségletek, például éhség, szomjúság, vagy akár kakilni kell, de valamiért nem tud (például nyilvános helyen vagy intézményben nem akar) a legevidensebb és leggyakoribb okok. A totyogók olyanok, mint a hobbitok, kétszer reggeliznek például, érdemes ezt figyelembe venni, hogy a legalapvetőbb faktort kiszedjük a képletből.
• Aztán jönnek a kommunikációs okok: például nem tudja még kifejezni magát, megfogalmazni, hogy mit szeretne, ez nem csak tevékenységekhez vagy tárgyakhoz köthető, hanem érzelmi szükségletekhez is. Egy jó kis tantrum nagyjából megegyezik gyereknyelven a „figyelj rám, valamit akarok mondani, de nem is igazán tudom, hogy mit, segíts megfejteni” (hát sokszor good luck ehhez, ilyenkor jön el nálam sokszor az a pont, amikor lerogyok a gyerek mellé, hogy nem értem, hogy mit szeretnél makim, de itt vagyok)
• Aztán a határátlépésből fakadó tantrumok: az ő dolga életkorilag, hogy feszegesse a határokat. Nekünk meg az a dolgunk, hogy tartsuk azokat a határokat. Ez a kettő pedig nyilvánvalóan összeütközésben áll, a nemtetszést pedig ér jeleznie (ugye? UGYE?), mert ideális esetben olyan környezetet teremtünk neki, hogy tudja, ér és biztonságos a negatív érzelmeket is kifejezni, megélni. Nem pedig elfojtani.
• Végül beszélni kell a kiszámíthatatlan, káoszos életvitelről: ha nincsenek rutinok, biztonságot adó, előrelátható keretek, az szorongáshoz, a szorongás pedig tantrumhoz vezethet. Nyilvánvalóan nem rigid, feszes, percre beosztott és monoton napirendről beszélek, hanem ésszerűen rugalmas és a gyermek aktuális igényéhez köthető napi ritmusról.

Az, hogy a fentieknek a végeredménye túlpörgött, diszregulált állapot, majd esetlegesen tantrum lehet, alapvetően mind abból fakad, hogy az érzelemszabályozásuk, önszabályozó képességük sehol sincs még, ránk van szükségük ahhoz, hogy koreguláljuk őket, segítsünk nekik az önszabályozásban. Ehhez szükséges minimum egy darab nyugodt, szabályozott felnőtt, de erről majd később.

Szóval mi van akkor, ha a pici látványosan szétesett, és nagyjából garantált, hogy ha nem megyünk elébe, akkor jön egy jó kis tantrum: a gyermek összeszedetlen, rohangál összevissza céltalanul, mintha „megőrült” volna, folyamatosan olyan dolgot tesz, amit nem kellene, elkezdi dobálni a játékokat – azaz közelít az armageddon. Nagyon praktikus ilyen helyzetekben, ha a két alapvető érzékelési területhez nyúlsz: a vesztibuláris és a proprioceptív érzékelési területhez. Azaz jöhet a hinta, ugrálás, pörgés, reptetés, szennyesláda tologatása, dögönyözés, gyúrás, fogócska, állathangok kiadása (oroszlán, farkas praktikus, mert abba mindent bele kell adni). Olajnak tűnik a tűzre? Kicsit sem. Mindkét érzékelési terület stimulálása nagyon erős regulációs hatással rendelkezik. Természetesen egyéni, hogy a Te gyermekednél melyik lesz hatékonyabb, egyáltalán melyikre mutat kedvet, érdemes kísérletezni, de semmit nem erőltetni 

Nagyobb gyerekeknél – nem konkrétan már a tantrum közeledtével vagy benne, hanem nyugodt játékidőben – érdemes olyan játékokat is bevetni, ami fejleszti az érzelemszabályozást:

• szoborjáték: futás közben lefagyni, ha jelet adunk (lehet fogócskával is összekötni)
• sétálunk-sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk/felugrunk/tapsolunk/mindig más tevékenységgel mondani a népszerű mondókát
• álmos medve és fürge nyuszi játék: ha álmos medvék vagyunk, akkor vánszorgunk, vagy akár le is fekszünk a földre, ha fürge nyuszik vagyunk, akkor mehet a futkározás, ezt váltogatva

Ha nem csípted el időben a tantrumot (mert lesz ilyen, nem áltatlak), akkor két feladatod van, egyik megtartani a gyermeket, validálni az érzéseit, biztosítani arról, hogy ott vagy vele, megérted, a másik pedig a saját nyugalmadat megőrizni. Hogy kinek melyik megy könnyebben, az egyéni – egyik sem egyszerű feladat.

Először is: ne hagyd magára. Nem fogja megoldani maga, éretlen hozzá az idegrendszere. Ez alól kivétel, ha olyan idegállapotban vagy, hogy magad is robbansz, ilyenkor érdemes, sőt ki kell lépni a szituból, ha van rajtad kívül nyugodt felnőtt a lakásban, átadni neki a gyermeket arra a pár percre, amíg összeszeded magad (mehet a párnába ordítás/boxolás, hidegvizes arcmosás, mirelitborsó a tarkódra, bármi, ami hideg, ugyanis újraindítja a bolygóideget, ami nyugtat).

! Ne feledd: diszregulált felnőtt nem képes egy tantrumban lévő diszregulált gyermeket megnyugtatni. Ha szerencséd van és még nem pattant el az utolsó maradék idegszálad, akkor érdemes biztosítani a picit arról, hogy tudod, hogy ez neki most nagyon nehéz, megérted az érzéseit. Közben, ha határfeszegetésből fakadt a tantrum, akkor persze tartod a határokat. Felajánlhatsz ölelést, ha nem fogadja el, akkor nem az az igénye, semmi baj. A lényeg, hogy légy mellette, nyugtató hangon biztosítsd afelől, hogy ott vagy, vele vagy, élhet a felkínált megnyugvási lehetőségekkel. Működhet a terelés is, helyzet- vagy helyváltoztatás, ha vevő rá, a képernyőt nem javaslom semmiképp, csak elfedi a problémát, látszólag megnyugszik, de az érzelemszabályozásának kialakításában nem segít, sőt…

Tomboló dackorszakban lehet, hogy látszólag semmi nem fog segíteni, de hidd el, az, hogy vele vagy, hogy validálod az érzelmeit, nyugodt maradsz, igenis apró lépés számára a saját megküzdési stratégiájának kialakításához hosszútávon.

Ölelés, Encsi

Ha érzed, hogy a sok tantrum, a dackorszakos jelenségek az altatásra is hatással vannak, ezt a workshopot ajánljuk neked: Totyogók alvása

Itt az ideje emlékeztetnünk magunkat arra, amire őseink intuitíven rájöttek, és amit tudományunk ma már megerősít!

1. Bioszociális lények vagyunk. Biológiánkat a szociális tapasztalataink formálják, és a társas létezésünk alapjai a biológiánk gyökereiből fakadnak, oda-vissza hatnak egymásra, egymástól elválaszthatatlanul.
2. A méhen belüli tapasztalatok kulcsfontosságúak. Az várandós anyák megfelelő támogatása elengedhetetlen a közösség jólétéhez. A stresszes várandós anya születendő gyermeke stresszreaktív és ingerlékeny lesz.
3. Emberi természetünk nagyobb része születésünk után fejlődik. A magunk módján minden ehhez kapcsolódik: a belső rendszereink önszabályozása, a befogadó intelligenciánk, a társadalmi érzékenységünk, az együttérző morálunk, készségeink… mindezeket a szeretet biológiája formálja, amelyet őseink követtek.
4. Az emberek születéskor rendkívül éretlenek. Az agytömeg legalább 75%-a a születés után fejlődik. Az embereknek körülbelül 30 évre van szükségük, hogy elérjék a tényleges felnőttkort. Védelmezésre és támogatásra van szükségünk a felnőtté válás útja során.
5. Évmilliók alatt egy gondoskodó rendszer alakult ki, az úgynevezett evolved nest, egy fejlődést alakító „fészek”, amely az egészséges fejlődést támogatja. Ez a fészek segít a babáknak alapvető szükségleteik kielégítésében, hogy az önszerveződésük kialakulhasson, és növekedhessenek, fejlődhessenek. Az evolved nest segíti a mentális és fizikai gyarapodásukat, az ellenálló képesség kialakulását és egyedi potenciáljuk kibontakozását.
6. A fenyegetettségre való érzékenység a korai toxikus stressz következményeként alakul ki. A fejlődést alakító fészek hiánya káros hatással van a társas kapcsolatokra, így a társadalomra. A neurocepció kifejezés arra utal, hogy minden új helyzetben, pillanatok alatt (ezredmásodpercek alatt) értékeljük, hogy biztonságban érezzük-e magunkat. Amikor valaki veszélyben érzi magát, szervezetének fókusza a magasabb rendű gondolkodástól és a tapasztalatok befogadásától elvonódik, és ez csökkenti a tanulás képességét, valamint aláássa a szociális és érzelmi intelligencia fejlődését.
7. Az emberi morálnak biológiai gyökerei vannak. Amikor alapvető szükségleteinket kielégítjük és a fejlődést, érzelmi gyarapodást támogatjuk, elősegítjük az egészséget és a proszociális, azaz a közösséget szem előtt tartó magatartást. Akiknek intenzívebb a fejlődést alakító fészek tapasztalása, azok az emberek elkötelezettebbek a társadalom irányába, kevesebb agressziót mutatnak embertársaik irányába és kevésbé távolodnak el érzelmileg a környezetüktől, közösségüktől. Azok, akik több negatív gyermekkori élménnyel rendelkeznek, kisebb társadalmi elköteleződést és nagyobb érzelmi távolságot mutatnak.
8. Őseink követték az emberi jólét útját. Ha például tanulmányozzuk az Afrikában még mindig élő vadászó-gyűjtögető civilizációt, amely már legalább 150,000 éve létezik, akkor láthatjuk, hogy őseink milyen utat követtek, amely számos más faj túlélését, jólétét és virágzását segítette.

Ennek az útnak az elemi részei:
– biztosítani a csecsemők és kisgyermekek alapvető szükségleteit, és utána törekedni a szükségletek kielégítésére a teljes életünk során
– ez egészséget eredményez (fiziológiai, pszichológiai és társadalmi egészséget),
– az emberek így válnak intuitívvé és melegszívűvé, amely a fiziológia, a lélek, a szellem és a cselekvés integrációjából fakad. Ez egyaránt megvalósul az egyéni és a közösségi szinten.

Az eredmény olyan egyének és közösségek összessége, amelyek együttműködőek és együttérzőek, beleértve a többi földi entitást (állatok, növények, természet), és amelyek elősegítik a kulturális örökkévalóságot.

A fejlődést alakító fészek az emberi fejlődés kulcsfontosságú alapja. Ahhoz, hogy a társadalomban a fókuszt a jólétre helyezzük újra a pénz helyett, helyre kell állítanunk gyermekeink számára a fejlett és gondoskodó fészket.

Az írás Darcia Narvaez: Science confirms our ancestors’ intuition című cikke alapján készült.